Néztem ahogy a holdfény megcsillan víztükrön, kezemmel a kőlépcsőt simogattam, apró kavicsdarabokat vájtam ki belőle és messzire hajítottam őket, majd figyeltem, ahogy konokul megtörik a víz sima tükrét.Némán mögém lopóztál és leültél mellém.Nem érdekelt hogyan kerültél oda, de jelenléted megnyugtatott.Rám terítetted a bőrkabátod és csak akkor vettem észre, hogy eddig remegtem a hidegtől.Elnyomtam a cigarettámat és te rögtön megfogtad a kezem.Sok mindent el akartam mondani, de nem volt hozzá erőm és talán nem is ez volt a megfelelő pillanat.A válladra hajtottam a fejem és kitört belőlem a zokogás.Megöleltél én pedig csak bután néztem ahogy az inged lassan elázik a könnyeimtől.Nem tudom mennyi ideig ültünk így némán, arra lettem figyelmes, hogy hajnalodni kezdett, egyre világosabb volt.Két kezeddel megfogtad az arcom, megcsókoltál és elmentél.Egyedül maradtam az illatoddal, ami a kabátodból áradt és most már biztosan tudtam, hogy többé nem jössz vissza.