zűr

alkoholmámor lengte be a teret, lökdösődő fiatalok vettek körül minden oldalról, az egyensúlyérzékemet már az este elején elvesztettem valamelyik utcában, de nem számított.Annyira ellentétes volt minden az este nyugalma és a fülemben lüktető zene, a nevetések, azok a szavak amiket csak akkor mondunk ki mikor már nem uraljuk magunkat.Kézben tartottam a dolgokat, legalábbis nagyon azon voltam, de közben engedtem is, hogy kitörjenek belőlem a felgyülemlett gondok.Egyszerre voltam a tömeggel és egyszerre voltam rohadt egyedül a kusza gondolataimmal, amikor egy kéz erősen megragadott és a valóságba rángatott, mikor a szemedbe néztem egyszerre láttam a rajtad elhatalmasodó haragot és szeretet.Határozott voltál, szemedből sugárzott valami erőszakos fenyegetés, féltem tőled, miközben hozzád akartam bújni.A fülembe súgtál valamit, miközben a kezemet ugyanolyan erősséggel szorítottad, majd megcsókoltál és hisztérikus sírásba kezdtem.Feltört az elmúlt hónapok fájdalma, és küszködése, és az utcalámpák magukba szívták mindet, a karodban tartottál és most már tényleg annyira könnyűnek éreztem magunkat.Az éjszaka hátralevő részében nem beszélgettünk túl sokat, már mindenki küzdött az ébrenléttel és a szervezetében táncoló alkohollal, de én végig beléd kapaszkodtam és éreztem, hogy szeretjük egymást.