az időkapszulából

Elsétált mellettem az erkélyajtóhoz, ami egyenesen a parti homokra nyílt. Az úton kibújt az ingéből, és a padlóra ejtette, aztán kisétált az ajtón a holdsütötte éjszakába. A fülledt, sós levegő örvénylett mögötte a szobában. Kinéztem a nyitott üvegajtón a porfinom homokra. Minden fekete-fehér volt, színtelen a holdtól. Lassan sétáltam a meleg poron és megálltam annál a fánál, ahol elhagyta a ruháit. A durva kéregre fektettem a kezem és ellenőriztem, hogy egyenletes-e a légzésem. Bámultam a háta vonalát, a vállait, a karjait, a nyakát, a hibátlan alakját... A tűz már nem száguldozott a bőrömön - ez most lassú és mély volt, parázslott az ügyetlenségemtől és a félénk bizonytalanságomtól. Habozás nélkül lecsúsztattam a törölközőt, otthagytam a fán, a ruhái mellett, és kisétáltam a fehér fényre, ami sápadttá tett.Engedtem, hogy a finom hullámok átcsapjanak a lábujjaim fölött, és rájöttem, hogy igaza volt a hőmérséklettel kapcsolatban - nagyon meleg volt, épp mint a fürdővíz. Beléptem, óvatosan sétáltam a láthatatlan tengerfenéken, de az aggodalmam felesleges volt; a homok tökéletesen elsimulva folytatódott. Átgázoltam a súlytalan áron és amikor mellé értem, finoman a vízen fekvő, hűvös kezére tettem az enyémet.Lassan megfordult, hogy szembe nézzen velem. Kis hullámok indultak meg a mozgásától és a bőrömnek csapódtak. A szemei ezüstnek tűntek a jég színű arcán. Elfordította a kezét, hogy összefonhassa ujjainkat a víz alatt.Körülölelt a karjaival és magához húzott. Minden ideg a testemben olyan volt, mint egy élő elektromos vezeték."Örökké" válaszolta és finoman a mélyebb vízbe húzott.