Kiborult cukortartó hever az asztalon, a tölgyfa redői közé beszorult néhány kristályszem, tehetetlenül szóródtak szét az asztalon én pedig csak bámulom őket. Majd dől a kávésbögre is, néhány cukorszem elázik, átitatódik a barna lével. A szikkadt asztallap nyeli magába a kávéesőt, mikor nem bírja tovább a maradékot a földre csöpögteti, ahol szinte fülsiketítő zajjal csattan a csempének; csöp, csöp, csöp. Majd borul asztal, a székek, a konyhabútor, szakadozik a mennyezet.